Sírkő készítés Székesfehérvár

Sírkő készítés Székesfehérvár
Hozzátartozóink nyughelye örök emléket állít számukra, emiatt rendkívül körültekintőnek kell lennünk, amikor a gyász árnyékában el kell döntenünk a legfontosabb részleteket. Ebben a fájdalmas időszakban hatalmas segítséget jelentenek a Székesfehérvár sírkő tapasztalt csapatának tanácsai. Az emlékhely megtervezése ugyanis jóval összetettebb feladat, mint ahogy azt előzetesen gondolnánk és az utólagos változtatások már meglehetősen nehézkesek. Az első és legfontosabb, a fejkő formájának meghatározása és az alapanyag kiválasztása.

Előbbi esetében az esztétikum a leginkább mérvadó és jó ha tudjuk, akár teljesen egyedi tervek alapján is megoldható a kivitelezés. Ugyanakkor hosszú távon óriási a jelentősége, hogy milyen anyag adja az alapot. A márvány kellő eleganciát sugároz és a műkő is meglehetősen gyakorinak számít, ám a Székesfehérvár sírkő készítés mesterei a gránit sírkő előnyeit tartják a legmeghatározóbbnak. Tömör változatánál ugyanis nem kell mohásodástól, vagy repedésektől tartani és a savas kémhatású eső sem kezdi ki. Burkolásra ugyanakkor nem ajánlott, mert a beton alapról idővel leválhat, az így keletkező hézagok pedig javíthatatlan károkhoz vezethetnek.

A strapabíróságból fakadó további előny, hogy nem igényel rendszeresen karbantartást, ami számtalan élethelyzetben nagy könnyebbséget jelent. A síremlék készítés során nagy hangsúlyt kell fektetni továbbá a részletek kidolgozására is. A fejkő stílusa mellett a feliratok és a motívumok is meghatározzák annak esztétikumát. Ezzel együtt az időtállóság legalább olyan fontos, mint az impozáns látvány.

A betűk homokkal történő fújása, illetve bizonyos esetekben a lézeres gravírozása roppant tartós eredménnyel kecsegtet. A székesfehérvári sírköves szakemberek emiatt ezt ajánlják, noha igény szerint természetesen a klasszikus aranyozás is kivitelezhető. Ezt követően érdemes kiemelt figyelmet fordítani a kiegészítők kérdésére is. Egy süllyesztett váza, illetve a mécsestartó roppant praktikus, igény esetén pedig ültetőhely kialakítását is kérhetjük.

Sírköves vállalkozásunkról

Sírköves vállalkozásunk nemes kövekből, első sorban gránitból készült termékek készítésével és forgalmazásával foglalkozik. Szolgáltatásainkkal az egész ország területén állunk rendelkezésére. Igyekszünk, minden igényt kiszolgálni a legnagyobb választékkal. Első sorban gránit, márvány és mészkő sírkövek forgalmazásával foglalkozunk de műkőből is készítünk síremlékeket. Egyedül álló szín, minta és forma választékkal rendelkezünk. A sírkövek menüpontban tekintheti meg az általunk készített és forgalmazott sírköveket.Egyszemélyes sírkő (szimpla sírkő), kétszemélyes sírkő (dupla sírkő), családi kripta, urnakripta, urnasírkő és emléktábla készítés. Sírkő bontás és áthelyezés és sírkő felújítás.

Síremlék felújítás és tisztítás Székesfehérvár
Minden síremlék életében egyszer eljön az a pillanat amikor felújítást igényel. Egy tiszta, csillogó síremlék sokkal szebb, mint egy kopott, megfakult. Szakembereink magasnyomású mosatással, csiszolással, polírozással újítják fel a sírkő felületét. Igény esetén a feliratokat is újra véssük, aranyozzuk. A szolgáltatásaink menüpontban bővebben is olvashat sírköves szolgáltatásainkról.

Síremlék helyreállítás Székesfehérvár
Amennyiben a síremlék annyira károsodott, (elmozdult, megsüllyedt) hogy már nem elég a felszíni felújítás, akkor sírköves szakembereink a teljes helyreállítást is vállalják. A síremléket elemeire szereljük, az alapozást újra elvégezzük, megerősítjük a teherhordó részeket, a sérült elemeket kicseréljük, majd a teljes felületet újracsiszoljuk és polírozzuk. A felújított síremlék köré térkövet rakunk le vagy murvát terítünk le.

Sírköves Székesfehérvár és a környező településeken.

Rate this post

Érdekes lehet!