Sírkő készítés Tata

Sírkő készítés Tata
Emlékhely készíttetés, vagy felújítás során megannyi tényezőre kell kiemelt hangsúlyt fektetnünk. Tekintettel arra, miszerint ez egy igen összetett feladat, a Tata sírkő hozzáértő csapatának útmutatása nagyon sokat segít annak érdekében, hogy az elkészült nyughely hosszú évtizedekig megőrizze tökéletes állapotát. A renoválás alkalmával elsőként azt kell vizsgálni, vajon megfelelő-e az alapozás. Amennyiben süllyedés tapasztalható, akkor a tatai sírköves szakemberek ennek helyrehozatalával kezdik meg a munkálatokat.

A talaj vizesedése és az esetleges földmozgások hosszabb távlatokban nagy károkat okozhatnak, ez azonban vasbetonos megoldással elkerülhető. Akár a meglévő nyughely felújításáról, vagy egy teljesen új készíttetéséről is van szó, az anyagválasztás egy kardinális pontnak számít. A körültekintéssel végzett kivitelezés mellett ugyanis ennek van a legnagyobb jelentősége az időtállóság tekintetében. Régebben gyakori volt a márvány felhasználása, hiszen rendkívül látványos eredmények érhetők el vele.

Ugyanakkor meglehetősen kényes és emiatt a síremlék készítés során egyre ritkábban esik rá a választás. A műkővel hasonló problémák tapasztalhatók, főképp a nedvszívó tulajdonsága okozhat kellemetlenségeket, de a rozsdásodás és a foltok megjelenése is jellemző gond. A Tata sírkő készítés emiatt elsősorban egy jóval strapabíróbb megoldást javasol, ami költségek tekintetében ugyanakkor nem jelent számottevő különbséget.

A gránit sírkő ugyanis roppant ellenálló, tömör formában alkalmazva pedig kiválóan ellenáll a savas közegnek és a fagynak egyaránt. Ennek köszönhetően se esztétikai hibákkal, se repedésekkel nem kell számolnunk. Tekintettel arra, hogy a gyémántot követően ez a második legkeményebb kőzet, megmunkálása csak speciális szerszámokkal lehetséges. Szerencsére ez a profik számára egyáltalán nem jelent problémát. Így aztán bármilyen elképzelésünk is legyen a formát, vagy épp a feliratokat, motívumokat illetően, azt a tatai sírköves szakemberek minden esetben kifogástalanul elkészítik.

Sírköves vállalkozásunkról

Sírköves vállalkozásunk nemes kövekből, első sorban gránitból készült termékek készítésével és forgalmazásával foglalkozik. Szolgáltatásainkkal az egész ország területén állunk rendelkezésére. Igyekszünk, minden igényt kiszolgálni a legnagyobb választékkal. Első sorban gránit, márvány és mészkő sírkövek forgalmazásával foglalkozunk de műkőből is készítünk síremlékeket. Egyedül álló szín, minta és forma választékkal rendelkezünk. A sírkövek menüpontban tekintheti meg az általunk készített és forgalmazott sírköveket.Egyszemélyes sírkő (szimpla sírkő), kétszemélyes sírkő (dupla sírkő), családi kripta, urnakripta, urnasírkő és emléktábla készítés. Sírkő bontás és áthelyezés és sírkő felújítás.

Síremlék felújítás és tisztítás Tata
Minden síremlék életében egyszer eljön az a pillanat amikor felújítást igényel. Egy tiszta, csillogó síremlék sokkal szebb, mint egy kopott, megfakult. Szakembereink magasnyomású mosatással, csiszolással, polírozással újítják fel a sírkő felületét. Igény esetén a feliratokat is újra véssük, aranyozzuk. A szolgáltatásaink menüpontban bővebben is olvashat sírköves szolgáltatásainkról.

Síremlék helyreállítás Tata
Amennyiben a síremlék annyira károsodott, (elmozdult, megsüllyedt) hogy már nem elég a felszíni felújítás, akkor sírköves szakembereink a teljes helyreállítást is vállalják. A síremléket elemeire szereljük, az alapozást újra elvégezzük, megerősítjük a teherhordó részeket, a sérült elemeket kicseréljük, majd a teljes felületet újracsiszoljuk és polírozzuk. A felújított síremlék köré térkövet rakunk le vagy murvát terítünk le.

Sírköves Tata és a környező településeken.

Rate this post

Érdekes lehet!