Sírkő készítés Tatabánya

Sírkő készítés Tatabánya
Hozzátartozóink végső nyughelyének kialakítását minden esetben érdemes a legmegbízhatóbb szakemberekre bízni. A Tatabánya sírkő évtizedes tapasztalattal rendelkező csapata gondos odafigyeléssel segít meghozni még a legnehezebb döntéseket is. Emellett pedig az egyedi elképzeléseink megvalósításában is számíthatunk támogatásukra. Egy emlékhely kapcsán az esztétikum mellett az időtállóság kérdése a legfontosabb.

A síremlék készítés ugyanis évtizedekre szól, ezért aztán az anyaghasználat során kiemelt figyelmet kell fordítani a strapabíróságra is. Az első lépés a megfelelő alap készítése. Ennek során figyelembe kell venni a területi adottságokat és az időjárás okozta problémákat is. A túlzottan nedves talaj, illetve a gyakori földmozgás, vagy laza szerkezet idővel süllyedéshez vezethet. Ezt megelőzendő érdemes vasbetonkoszorú alapot készíteni, így elősegítve a kellő stabilitást. Ezt követően a leglényegesebb szempont, hogy miből készül végül maga az emlékhely.

A márvány rendkívül impozáns, míg a műkő ezzel szemben pénztárcabarát, ám strapabíróság tekintetében mindkettővel akadhatnak problémák. A nedvesség és a fagy hatására mohásodással, repedésekkel és akár komolyabb hibákkal is számolnunk kell. A gránit sírkő ezzel szemben hihetetlenül ellenálló, gyakorlatilag elnyűhetetlen. Nem viseli meg sem a hideg, sem pedig a savas eső, ráadásul különösebb karbantartásra sincs szükség. Elegendő nagy ritkán tiszta vízzel lemosni.

A Tatabánya sírkő készítés csapata ezért aztán leginkább ezt preferálja, így ugyanis biztosak lehetünk benne, hogy az elkészült nyughely nagyon hosszú ideig megőrzi pompáját. A különböző díszítések és feliratok tekintetében bármilyen egyedi igény elkészíttethető. A tatabányai sírköves mesterek emellett segítenek a különféle kiegészítők kiválasztásában is. Ezek komfort szempontjából sokat számítanak, hiszen például egy süllyesztett váza jóval tovább megőrzi a virágok állapotát. Bízzuk tehát kivitelezés mellett a tervezési folyamatot is hozzáértőkre, így biztosak lehetünk a végeredményben.

Sírköves vállalkozásunkról

Sírköves vállalkozásunk nemes kövekből, első sorban gránitból készült termékek készítésével és forgalmazásával foglalkozik. Szolgáltatásainkkal az egész ország területén állunk rendelkezésére. Igyekszünk, minden igényt kiszolgálni a legnagyobb választékkal. Első sorban gránit, márvány és mészkő sírkövek forgalmazásával foglalkozunk de műkőből is készítünk síremlékeket. Egyedül álló szín, minta és forma választékkal rendelkezünk. A sírkövek menüpontban tekintheti meg az általunk készített és forgalmazott sírköveket. Egyszemélyes sírkő (szimpla sírkő), kétszemélyes sírkő (dupla sírkő), családi kripta, urnakripta, urnasírkő és emléktábla készítés. Sírkő bontás és áthelyezés és sírkő felújítás.

Síremlék felújítás és tisztítás Tatabánya
Minden síremlék életében egyszer eljön az a pillanat amikor felújítást igényel. Egy tiszta, csillogó síremlék sokkal szebb, mint egy kopott, megfakult. Szakembereink magasnyomású mosatással, csiszolással, polírozással újítják fel a sírkő felületét. Igény esetén a feliratokat is újra véssük, aranyozzuk. A szolgáltatásaink menüpontban bővebben is olvashat sírköves szolgáltatásainkról.

Síremlék helyreállítás Tatabánya
Amennyiben a síremlék annyira károsodott, (elmozdult, megsüllyedt) hogy már nem elég a felszíni felújítás, akkor sírköves szakembereink a teljes helyreállítást is vállalják. A síremléket elemeire szereljük, az alapozást újra elvégezzük, megerősítjük a teherhordó részeket, a sérült elemeket kicseréljük, majd a teljes felületet újracsiszoljuk és polírozzuk. A felújított síremlék köré térkövet rakunk le vagy murvát terítünk le.

Sírköves Tatabánya és a környező településeken.

Rate this post

Érdekes lehet!